MySQL zsebkönyv

A dinamikus webhelyek fejlesztését manapság egyre több helyen oldják meg nyílt forrású szoftverek segítségével. Ez olyannyira igaz, hogy a nyílt forrású megközelítés még saját rövidítést is kapott: ez a LAMP, vagyis Linux-Apache-MySQL-PHP. Ez az apró kötet a harmadik betűről szól és mérete ellenére tömve van olyan megoldásokkal, amelyekre egy fejlesztőnek munkája során szinte bármikor szüksége lehet. Terjedelméből adódóan nem a részletes magyarázatokra koncentrál, hanem azonnal használható módszereket mutat konkrét, jól körülhatárolható, gyakran felmerülő feladatok megoldására. A könyben minden kód megtalálható, ami a MySQL, a legfontosabb nyílt forrású adatbázisrendszer gyors és hatékony kezeléséhez szükséges.

Webalkalmazások fejlesztése Ajax segítségével

Az Ajax egyike a legújabb és legnagyszerűbb módszereknek, amelyek arra irányulnak, hogy élvezetesebbé tegyék a böngészést az Interneten, és új, izgalmas szolgáltatásokat nyújtsanak. Azáltal, hogy lehetővé teszi a weblapok egyes részeinek, hogy a teljes oldal frissítése nélkül jelenjenek meg, az Ajax jelentősen javítja a webalkalmazások nyújtotta élményt, a webfejlesztőknek pedig eszközt ad ahhoz, hogy könnyen és újszerűen használható, interaktív programokat építsenek. A Webalkalmazások fejlesztése Ajax segítségével olyan mélyreható ismereteket nyújt az Ajaxról, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a fejlesztők webalkalmazásaikat magasabb szintre emeljék. A kötet bemutatja, hogyan készíthetünk Ajax-vezérelt webalkalmazásokat objektumközpontú szemlélettel, és ismertet több hasznos tervezési mintát is. A könyv részletes útmutatójában megtaláljuk, hogyan kapcsolódhatunk egy MySQL adatbázishoz PHP 5 kóddal egy saját Ajax-motoron keresztül, és hogyan formázhatjuk elegánsan a választ CSS-sel, JavaScripttel és XHTML-lel, miközben szigorúan megőrizzük az adatok biztonságát. A kötet ezek mellett négy egyéni Ajax-képes összetevő használatát is bemutatja egy mintaprogramban, és leírja azt is, hogyan lehet ezeket elkészíteni. A könyv utolsó része a korábbi fejezetekben bemutatott önálló kódpéldákat és eljárásokat egyetlen nagyobb, Ajax-vezérelt alkalmazásban egyesíti – egy olyan belső webes levelező programban, amelyet bármilyen felhasználó alapú webhelyen (mondjuk egy webes közösségben is) felhasználhatunk. Az Olvasó nem csak azt tanulja meg, hogyan készíthet és használhat saját, újrahasznosítható…

Tanuljuk meg az ASP.NET 2.0 használatát 24 óra alatt

Aki már teljesen tisztában van a statikus weboldalak készítésének fortélyaival, az előbb-utóbb eljut arra a szintre, amikor szeretné többre használni megszerzett tudását: szeretne például webes szolgáltatásokat futtatni, adatbázist kezelni és így tovább. Aki mindezt Microsoft platformon kívánja megoldani, annak célszerű megtanulnia az ASP.NET technológiát, amelyhez ez a kötet hathatós segítséget nyújt. A könyv anyaga a Microsoft népszerű Visual Studio csomagjában található Visual Web Developer ingyenes változatára épül.

Tanuljuk meg az Adobe Flash CS3 Professional használatát 24 óra alatt

Csupán 24 vagy még kevesebb óra alatt képesek leszünk dinamikus animációkat létrehozni az Adobe Flash CS3 Professional segítségével. Könyvünket elsősorban az új Flash-felhasználóknak szántuk. Azok, akik már egy ideje használják a Flash-t, de némi ismétléssel meg szeretnének győződni arról, hogy nem tévedtek rossz útra, szintén találhatnak néhány gyöngyszemet a kötetben, bár az alapok újratanulása fárasztó lehet. Akik könnyen és gyorsan tanulnak önállóan, lehet, hogy nem érzik szükségét egy ilyen könyvnek – és elképzelhető, hogy igazuk van. Ennek ellenére a tempó nekik sem lesz túl lassú, és a kötet rengeteg gyakorlati feladatot tartalmaz, amelyek miatt érdemes lehet időt szánni a 24 egyórás fejezetre. A kötet lineárisan halad, a leckék egymásra épülnek. A 24 leckét négy nagyobb egységbe szerveztük: I. rész: A Flash-animáció képeinek összeállítása Ebben a részben arra összpontosítunk, hogy a képek pontosan úgy nézzenek ki, ahogy szeretnénk. Soknak tűnhet a kötet 25%-át arra fordítani, hogy statikus grafikákkal foglalkozzunk, de ez nem lesz elfecsérelt idő, és a tanultaknak nagy hasznát vesszük az animálás során. II. rész: Animáció a Flash-ben Ebben a részben mozgásba hozzuk az elemeket, és megtanulunk mindent a képkockáról képkockára haladó animációk elkészítésétől a mozgásátmenetek és a különleges effektusok alkalmazásáig. III. rész: Interaktivitás és videók A könyvnek ebben a…

Az Internet használata II. IF

A szerzők, akik a középfokú, valamint a felnőttoktatásban dolgoznak, azzal a szándékkal írták ezt a könyvsorozatot, hogy rövid, áttekinthető formában juthassanak információhoz a középiskolások, a felnőttoktatásban vagy a felsőoktatásban részt vevők, illetve az önképzéssel tanulók. A könyvsorozatot úgy állították össze, hogy az első nyolc kötet megfeleljen az ECDL vizsga moduljainak. A könyv több céllal készült. Egyrészt a kétszintű érettségire való felkészüléshez. Másrészt a lelkes érdeklődőknek szeretnének segítséget nyújtani, a szerzők a kezdeti lépések megtételéhez. Harmadsorban az ECDL vizsga Webkezelő moduljának teljesítését is segíteni kívánják vele. A könyv szerkezete: A fejezetek elején találhatóak összefoglalva a megértéshez szükséges elméleti ismeretek. Az Elemek leírása cím alatt ismerkedhetünk meg a HTML kódolással. A Mintafeladatok bemutatják, hogyan kell megoldani a webszerkesztőben egy adott feladatot. A leírást pontosan átolvasva, lépésről lépésre hajtsuk végre. A Kezelési leírások tartalmazzák a webszerkesztő program használatát rövid, táblázatos formában. Főleg azoknak hasznos, akik már tudják valamennyire használni a programot, de valahol elakadtak. A Gyakorlati feladatok segítségével gyakorolhatjuk be a webszerkesztő használatát. A fejezet végén található Kódgyakorlatok cím alatt gyakorló feladatokat találhatunk a kódszerkesztéshez. Ezeket igyekezzünk teljesen fejből megoldani. Ha nincs ötletünk, olvassuk el ismét az Elemek leírása fejezetet, és ezután oldjuk meg a feladatot. A Függelékben található megoldásokat csak a feladat…

3ds max 7

Ebben a kötetben a szerző, Ted Boardman, a térgrafika és -animáció egyik piacvezető programjához kínál átfogó útmutatót. Nem csak azt tanulhatjuk meg belőle, hogyan készíthetünk modelleket és animációkat a 3DS Max 7-ben, hanem megérthetjük a program működési elvét is. A könyv példáinak és gyakorlatainak elvégzése során felfedezzük a Max 7 új szolgáltatásait, amelyek még erőteljesebbé és könnyebben használhatóvá teszik a programot. Akár kezdők, akár öreg rókák vagyunk, akik hatékonyabbá szeretnék tenni a munkát, az alábbi témakörök részletes tárgyalásából sok hasznos dolgot tanulhatunk: Hatékony modellezés síkbeli alakzatokkal Rugalmas modellezés görbék kifeszítésével A jelenetek megvilágításának és az anyagok használatának legjobb módjai, amelyek a lehető leggördülékenyebbé teszik az együttműködést más alkalmazásokkal, például a Discreet Combustion programjával a csoportmunka során A pontosabb szabályozást lehetővé tevő animációs eljárások és szerkesztőeszközök, például a Dope Sheet és a Curve Editor használata, különös tekintettel a változó sebességű tárgyak modellezésére Gőz és füst utánzása a Particle Flow és más részecskerendszerek segítségével Dinamikaszimuláció a reactorral: bonyolult animációk egyszerű létrehozása

Linux asztali gépen

A Linuxot kezdetben programozók írták programozóknak, akik számára a parancssor nem hogy nem volt riasztó, egyenesen a lételemüknek érezték azt. Volt persze a UNIX-tól megörökölt többféle grafikus felület is, de ezeknek néha már a beállítása sem volt egyszerű. Bár mindez csupán néhány éve történt, mára a KDE és a Gnome teljes értékű grafikus felhasználói felületté nőtte ki magát. Manapság a Linuxot már olyan emberek is használják, akik néhány alapművelettől eltekintve nem nagyon kívánkoznak a parancssorba, ugyanakkor szeretnék rendszerükből a legtöbbet kihozni. Nekik íródott ez a könyv, amely száz, a Linux rendszerek használatával kapcsolatos tippet és trükköt ismertet, mindezt kifejezetten élvezetes, intuitív hangvétellel. A cím némiképp talán megtévesztő is, hiszen itt nem csupán a grafikus felület beállításairól, vagy az egyes alkalmazások ismertetéséről van szó, hanem sokkal többről. Számos olyan a rendszergazdai teendőkkel, a hálózatokkal és a biztonsággal kapcsolatos részlet is felbukkan a könyvben, amelyeknek akár a nagyobb rendszerek üzemeltetői is hasznát vehetik.

Refactoring – Kódjavítás újratervezéssel

Az objektumközpontú technológiák és különösen a Java nyelv elterjedésével az informatikai társadalomnak egy egészen új problémával kellett szembesülnie. Rengeteg olyan rosszul vagy egyáltalán meg sem tervezett program jelent meg a legkülönbözőbb szervezeteknél, amelyek javítása vagy továbbfejlesztése éppen ezért komoly akadályokba ütközött. Mivel ezeket a szoftvereket általában a kevésbé jól képzett programozók készítették, utóbb a jól képzett szakembereknek is komoly fejtörést okozott annak kiderítése, miként lehet azokat a lehető legkevesebb munkával optimalizálni. Hosszú évek alatt aztán a meglevő de rosszul megtervezett kódok javításának egész komoly fegyvertára, gyakorlatilag metodológiája alakult ki, amit a javításra kárhoztatott fejlesztők dolgoztak ki az egyes esetek általánosításával. Ezen módszerek összessége annyira bevált a gyakorlatban, hogy a programok újrafejlesztése vagy hatékonyítása saját nevet is kapott, s az angol szakirodalomban refactoring néven ismert. Martin Fowler könyve ennek a viszonylag új módszertannak az elemeit foglalja össze úgy, hogy abból ne csak a gyakorlott szoftverfejlesztők legyenek képesek profitálni, hanem azok is, akik miatt ez az egész dolog létrejött.

Linux kiszolgálók teljesítményének fokozása

A Wall Street-től Hollywood-ig egyre több olyan kiszolgálót találhatunk, amelyeken Linux operációs rendszer fut, illetve amelyek szolgáltatásit nyílt forrású eszközökkel oldották meg. Mivel ezeknek a gépeknek a teljesítményétől adott esetben egy-egy üzleti vállalkozás sikere függhet, fontos, hogy az őket üzemeltető szakemberek tisztában legyenek azokkal a módszerekkel és fogásokkal, amelyek segítségével mérhetik saját rendszerük teljesítményét, meghatározhatják a szűk keresztmetszeteket, és kiküszöbölhetik azokat. Ez a könyv teljes egészében ezekről az eszközökről és módszerekről szól, lapjain az IBM legtapasztaltabb szakemberei osztják meg tudásukat az olvasóval. Szó esik benne web-, fájl- és nyomtató-kiszolgálókról, adatbázis- és alkalmazásszerverekről egyaránt. A szerzők az alkalmazott módszereket könnyen érthető példákon keresztül mutatják be, amelyek bármely Linux terjesztésre alkalmazhatók.

Linux iptables zsebkönyv

Napjainkban a hálózati biztonság egyike a rendszergazdák számára legfontosabb területeknek. A Linux Netfilter rendszere – vagy ahogy a kezelésére szolgáló parancs után gyakran hívják az iptables – számos dologra képes ezzel kapcsolatban, csak tudnunk kell használni. Ez pedig néha nem is olyan könnyű feladat, hiszen a Linux egyik legösszetettebb alrendszeréről van szó. A problémát tetézi, hogy a rendszergazdának bizonyos esetekben meglehetősen gyorsan kell döntést hoznia, illetve a szükséges beavatkozást elvégeznie. Ha egy ideges főnök azonnal hozzá szeretne férni egy eddig tiltott hálózati szolgáltatáshoz, az még a jobbik eset. Az is előfordulhat ugyanis, hogy a gyors cselekvésre egy a teljes infrastruktúrát megbénító külső támadás miatt van szükség. Persze néha nincs is szükség semmiféle katasztrófára ahhoz, hogy komoly fejtörések árán tudjunk csak egy-egy feladatot megoldani. Mit tegyünk például, ha az összes ICMP forgalmat szeretnénk megfigyelni? Hogyan egyszerűsíthetjük a TCP kapcsolatok kezelését állapotalapú szűréssel? Hogyan dolgozhatunk ki módszert arra, hogy megtudhassuk, milyen jellegű forgalomból mennyit bonyolít a kiszolgálónk? Ez a zsebkönyv nagy segítségünkre lehet az efféle meleg helyzetekben. Egyrészt általános áttekintést ad a Netfilter rendszer felépítéséről és működéséről, másrészt szerepel benne az összes olyan szintaktikai elem és paraméter, amelyek beállításával a lehető legnagyobb biztonságot érhetjük el.